Az egész úgy kezdődött, hogy... hogy a fene se tudja, hogy kezdődött. Nem emeltem hűtőszekrényt, nem forgattam el 180 fokkal a derekam és nem próbáltam ki akrobatikus szexfigurát, egyszóval semmi olyat, amitől hirtelen a derekamba nyilallt volna a fájdalom.

Egy éve ugyan volt egy ilyen eset (rosszul léptem koncert közben, ráadásuk majd egy év kihagyás után álltam újra színpadra), de az lazán elmúlt egy hét alatt.

Most meg csak úgy szép suttyomban elkezdett fájdogálni. Két hét után már zavart, ráadásuk a fájdalom egyre lejjebb terjedt a lábamon, úgyhogy nőm unszolására elmentem a körzeti orvoshoz, aki beutalt a reumatológiára a kerületi rendelőbe.

Annyira nem szoktam orvoshoz járni, hogy egyáltalán nem ismertem az ügymenetet, de hamar belerázódtam.  Időpontkérés a betegelosztónál, aztán becsekkolás adott időpontban, sorszám alapján behívás. Szerencsére a kerületi rendelőnkben ez elég gördülékenyen működik.

A reumatológus bájosan szeplős, szexi harmincas nő volt, aki épp aznap kezdett az új helyén. Előtte (mellette?) az ORFI-ban dolgozott, szóval otthonosan mozgott a témában. Nagyon alaposan megvizsgált, kopogtatott, hajoltatott - aztán meglepődött, hogy előre csak néhány foknyit hajlik a derekam. Én meg csak nevettem, hogy hát igen, évek óta nem tudom megérinteni a térdem.

Mindenhova beutalt a biztonság kedvéért (röntgen, bőrgyógyász, labor stb.), hogy kizárjunk minden más lehetőséget, alaposan kivizsgált és felírt két izomlazítót, majd búcsúzóul beledöfött egy szteroidos injekciót a fenekembe.

Receptet írt, hogy váltsam ki és hozzam be legközelebb az ampullát, ahelyett, amit beadott. A legkisebb kiszerelés a hármas, de nem baj mondta, lehet hogy később még jól jöhet.

A patikában kiderült, darabra is meg lehet venni. Gondoltam kell a fenének, hogy otthon porosodjanak, elég nekem egy is, egy hét múlva kutya bajom se lesz.

Hát jó nagyot tévedtem...